Elkezdett enyhén fújni a szél. Azt kívántam bár kifújt
volna mindent a fejemből, ami rossz és nem hagy nyugodni, de nem történt semmi.
-Szia. -szólt egy női hang. Nagyon korán volt, meg aztán
ilyenkor senki sem szokott a parkba járkálni. Felnéztem és megpillantottam a
szőke osztálytársnőmet Katyt. Nem bírom ezt a csajt, folyton csak nyíl, tipikus
pláza cica. Most is a csivaváját sétáltatja. Leült mellém, én pedig bunkón
néztem rá. Úgy látszik nem vette a lapot. Hogy is vette volna, mikor az agya
helyén csak plázák, rucik és a pasik vannak….Ő talán tudna segíteni, hiszen már
egy kontinensnyi fiúval volt együtt.
-Voltál már úgy, hogy nem tudtál dönteni két fiú között,
akiket nagyon szeretsz? -amint kimondtam, meg is bántam. Pont Katynek beszélek
errő? Egy, nagyon pletykás csaj, kettő, minden gyerektől csak a telefonszámot
kéri el és ennyi. Fel se hívja őket, csak szórakozik velük. Bár nagyon kíváncsi
voltam a válaszra még is ostobának éreztem magam. Kicsit elgondolkodott.
-Voltam már úgy persze...De egyiket sem szerettem, csak
játszottam velük. -kuncogott az orra alatt.
-Remek. -bunkóztam tovább.
-De tanácsot tudok adni. Írj egy listát, tudod mi
jó-rossz bennük, hasonlítsd össze, de hallgass a szívedre és a fejedre is. Nem
tudom mennyit segítettem ezzel, de nekem mennem kell. Szia. -állt fel és
sétáltatta tovább a kutyáját. Integetett majd befordult az utcába. Írjak egy
listát? Nem is olyan hülyeség, lehet hogy be is válik. Még egy picit maradtam.
Szép idő volt, a nap is egyre erősebben sütött és egyre több meleget adott. A szél
gyengéden simogatta az arcomat. A pillanatot egy nyikorgó hang szakította meg.
A játszótér felől jött a hang, követtem. A fák pont eltakarták a játszóteret,
ezért meglepetés szerűen gázoltam át a fák közt. Megnyugodtam, mikor
megpillantottam egy aranyos kisfiút hintázni, az adott ki nyikorgó hangot.
Egyedül volt, akár csak én.
-Szia! Hol vannak a szüleid? -léptem oda kedvesen, nehogy
megijesszem.
-Otthon. Elszöktem. Apa és anya veszekedtek. -abba hagyta
a hintázást és oda jött hozzám. Nagyon fura volt.
-Haza viszel? -kérdezte félve és suttogva.
-Persze, merre laksz? -mosolyogtam a fiúcskára. Mutatott
a szembe lévő utcába.
-A hetedig krémszínű ház és fehér kerítés. -magyarázta.
Talpra esett kisfiú volt.
-Nem fázol? -észrevettem, hogy csak papucs van rajta.
-Nem, mert reggel ittam egy forró teli bögre kakaót. Apa
csinálta, mert csak ő tud finom kakaót csinálni. A kedvenc bögrémbe szokta
tenni, amin egy vonat van, a neve Thomas…
A fiúcska csak beszélt és beszélt, én meg hallgattam.
Közben azon ábrándoztam, hogy a kisfiú másik kezét Louis fogja, mint egy békés
család. Akkor beugrott Eleanor a picivel és Mark. Megráztam a fejem és
hallgattam tovább a picúr történeteit.
-Ott a házunk. Látod kinn a faházikóm? Van benne egy
hatalmas plüss maci, amit a bátyustól kaptam, de ő már nincs velünk. -szomorodott
el szegény.
-Nem mondtad a neved .-guggoltam le hozzá
-Armin.
-Armin, szép név. Mi történ a bátyáddal, elköltözött? -próbáltam
kedvesen meg tudni az igazat, hogy ne fájjon neki annyira.
-Hát nem igazán tudom, anya és apa egyik este folyton
hívogatták, de nem vette fel a telefont. Aztán kettő bácsi jött hozzánk és a
bátyust, azóta nem láttam. Tudom, hogy anyuék elüldözték otthonról, de te sem mutatkoztál
be nekem.
-A nevem Mary. Nem is jelentkezett?
-Nem a bátyus nem szeretett otthon lenni, mindig kiabáltak
vele. -a házuk felé nézett majd felkiáltott. -Anya! -oda futott és édes anyja
karjaiba vetette magát. Lassan felálltam a guggolásból, Armin integetett. -Köszönöm
Mary! -vissza intettem, édesapja egy fejbólintással megköszönte. Tényleg fura
egy család. Sarkon fordultam és bevettem az irányt hazafelé. A járdán haladva
Armin szavai csengtek vissza füleimbe. Minél jobban belemerültem a történetébe,
annál jobban nem hagyott nyugodni, ahogy a bátyjáról beszélt és amit mondott
kihullottak a könnyeim. Találtam a zsebemben egy szalvétát. A telefonomra lettem
figyelmes, ahogy a kabátomba vibrált én meg észre sem vettem. Egy idegen szám
hívott. Felvettem.
-Igen? -vettem egy nagy levegőt.
-Mary hol vagy? Mindenki aggódik érted, hogy hova tűntél.
-megismertem a hangot.
-Liam? -szipogtam a telefonba, még mindig Armin szavai
hatása alatt voltam.
-Igen .Istenem Mari te sírtál? Bántott valaki? Nyugi,
Zayn hamarosan megtalál….Hol is vagy pontosan? -hadarta zaklatottan.
-Semmi bajom, most fordulok be az utcába. Jól hallottam,
azt mondtad Zayn értem jön? -lepődtem meg, nem akarok elmondani neki semmit. Bár
még nem volt alkalmam hosszú távú beszélgetést kezdeményezni vele.
-Igen. Ha jól vagy, akkor le is teszem. Szia. -rakta le
gyorsan Liam.
Vissza tetetem a telefonom és elővettem a szalvétát. Letöröltem
könnyeim, majd eldobtam az előttem lévő kukába. Hihetetlen mennyi bajt okozok.
Ha haza érek mindenkitől bocsánatot kérek és megfogadom Liam tanácsát: Nem
leszek ideges, élvezni fogom az életet. Bár csak tudnák azt ,hogy én milyen
vagyok igazából. Igen is bulizós csaj vagyok, csak most itt van nálunk az a
híres Brit fiú banda akikért oda vagyok és nem tudom, hogy viselkedjek előttük.
Majd a turnén megmutatom nekik, milyen vagyok valójában. Megpillantottam egy
alakot. Fehér kantáros nadrágot, piros kockás inget viselt. Ahogy közeledet
kirajzolódott az arca. Zayn! A kantár fura volt, nem az ő ízlése inkább
Louis-é. Elkezdtem magam nyugtatni, nem is tudom miért. Csak természetesen.
Biztattam magam.
-Szia! Zayn! -vigyorogtam rá, mintha semmi nem történt
volna, magam sem tudom honnan jött ez a hirtelen jókedv.
-Szia! -szokásos Zayn hangon szólt mély és komoly hang. -Mehetünk?
-bólintottam egyet még mindig mosolyogva. A hosszú és fárasztó beszélgetésünk
után elindultunk haza. Soha nem fogom megérteni és feldolgozni Zayn hangulat
változásait. Tegnap még négykézláb mászott be a szobámba, halottat tetettve,
most meg rá sem ismerek. Egy komoly ember lett belőle. Én vagyok hülye, vagy ő
nagyon fura?
-Mért mentél el? -lasított le, de nem állt meg.
-Hát, én nem is… Túl sok minden történt. Louis, aztán
Eleanor, Mark nagybátya, Armin története… -soroltam kimerülve.
-Milyen Armin? -kapta fel a fejét. Fura reakció volt ez
tőle.
-Amikor kijöttem leültem egy padra a parkban, valami fura
hangot hallottam hát követtem és rábukkantam Arminra. –kicsit kihangsúlyoztam.
–„Nyolc” éves kisfiút aki egyedül volt elmesélte, hogy elszökött otthonról,
mert a szülei veszekedtek. Aztán a bátyjáról kezdett mesélni, aki egyik este
eltűnt nyomtalanul. A szülők hívogatták, de a srác nem vette fel a telefont,
majd két ember, gondolom a rendőrség, jött hozzájuk azóta semmi hír róla. Armin
panaszkodott arra is, hogy még most is sokat veszekednek a szülők. Kicsit
elérzékenyültem, ezért szipogtam Liamnak a telefonba, ő meg azt hitte sírok.
Szóval kijöttem egy kis friss levegőt szívni. -szippantottam egy mélyet a
levegőbe.
-Igen tudom beszéltem Liammal, mondta azt is mennyire
meglepődtél, hogy én jövök érted. -nézet előre üres tekintetével.
-Nem meglepett, csak másra számítottam. -tudtam kifogja
mondani, hogy kire gondoltam bár most nem akarom hallani, azt a bizonyos nevet.
Olyan szép az idő most, hogy még a gondjaimat is elfelejtettem egy kis időre, főleg
azt ami Louissal volt. Nah tessék már rögtön rá is gondolok, miért nem tud ez a
név egy kicsit békén hagyni?
-Mostanában sokat sírsz, vagyis amióta itt vagyunk. Nem
lennék meglepve, ha nem akarnál velünk ezek után eljönni turnézni. -nézett fel
az égre, felkaptam a fejem és megálltam.
-Ez hülyeség. Még akkor is veletek megyek, ha mindannyian
megutáltok. Nem fogom feladni az álmom. -kijelentettem harciasan. Erre ő is
megtorpant.
-Téged nem lehet megutálni, még ha idegesítő vagy is,
sokszor kevered magad bajba, én még így is nagyon kedvellek. –halkult el a
hangja. Tudtam, hogy igaza van, csak a bajt keresem, de az már engem
idegesített, hogy nem szólt semmit. Az aszfaltot bámulta. Éppen meg akartam
törni a csendet….
-Mary! Nem is tudom, hogy mondjam el neked… -újra abba
hagyta, részemről kezdett kínos lenni ez a beszélgetés. –Szóval, csak arról van
szó…nekem kellet volna felmennem meg vigasztalni téged nem Louisnak. Ha én
menetem volna fel akkor nem belé lennél szerelmes hanem belém. Mary én… Én nagyon
meg kedveltelek beléd szer….szerettem. Az összes hibáddal együtt szeretlek.
Tudom jól nekem ott van Perrie neked meg Mark, és most Louis is össze zavart
téged, de tudnod kell én mindig szeretni foglak. Ott leszek mindig a sor elején,
vagy a végén, de rám mindig számíthatsz. -döbbenten néztem Zaynt, majd nem
tudom mi ütött belém, oda ugrottam és átöleltem. Kezeimet hátulról a vállára
raktam, éreztem a meglepődöttséget rajta. Kezeivel csak később kulcsolta össze
a derekam, mikor meg hallotta a sírásom.
-Olyan nehéz. Nem akartam bele szeretni Louisba. Most
annyira fáj, hogy látnom kell, majd ahogy felnevelik Eleanorral a kicsit és nem
tehetek semmit, mert ők egy család lesznek. Nekem meg ott van Mark és őt is
kimondhatatlanul szeretem, most meg te bevallod, hogy szeretsz, mikor neked is
komoly kapcsolatod van. Ezzel csak nehezítesz, mert nem vagy közömbös a
számomra. Te és Louis vagytok a kedvenceim a bandából, nektek a csillagokat is
lehoznám az égről. Erre mind ketten szerelmet vallotok nekem. Nem bírom Zayn… Nem…
Mind kettőtöket szeretlek. -jött rám egyre erősebben a sírás, Zayn pedig csak a
hátamat simogatta.
-Tudom nekem sem könnyű. -szorított össze. Arrébb toltam.
-Ezt hogy érted? -töröltem le könnyeimet.
-Lehet, hogy még csak két napja ismerlek, de felforgattad
az érzéseimet. Nem csak Perrievel kapcsolatban, hanem a fiúkkal is. Mikor fel
ment utánad Louis tudod mennyire nehéz volt nekem az az egy óra? Már azon
gondolkodtam, mikor futok fel és rontok rátok és verem szét Louist. Lehet
számodra vicces, de amikor lejöttetek Markot kerested, ezért rá kezdtem pipa
lenni. Majd Liam mondta a csuklód, akkor éppen le akartam menni a drága
Louissal beszélgetni. Egyre jobban elöntött a düh. Amikor leértem a lépcsőn
Louis téged keresett, meg volt döbbenve, ezért először meg kérdeztem mi van….
aztán mondta a nagy hírt. Nem volt szívem még nagyobb fájdalmat okozni neked,
de erről most ne beszéljünk, nem akarlak össze zavarni még jobban, azt meg
végkép nem, hogy megutálj. Menjünk. -lassan elindult, hogy tudjam utolérni. Nem
szóltam semmit. Tudom mit érez, de akkor is. Zayn valamit elindított bennem.
Csak néztem, ahogy előttem sétál, majd megállt, hátra nézett és bólintott egyet
a fejével, hogy mennyek. Elkezdtem szedni a lábam. Ennyire őszintének még nem
láttam. Csak úgy a semmiből eszembe jutott, mikor bemutatkozott nekem. Életem
legszebb pillanatai közé tartozik, ahogy állt előttem és nézet gyönyörű barna
szemeivel. Hirtelen a mellkasomhoz kaptam. A szívem úgy vert mint ha 1000km-t
futottam volna, leírhatatlan érzés fogott el. Nem bírt szűnni. Zayn hátra
fordult és észre vette, hogy a mellkasomat szorongatom.
-Baj van? -felhúzta szemöldökét és hátra lépett.
-Csak…nem aludtam ki magam. -bólintott egyet és mentünk
tovább. Nagyon szorított a mellkasom. Egyre nehezebben vettem a levegőt, már a
lábaim nem bírtak el, minden kezdett elmosódni.
-ZAYN! -kiáltottam fel.
